Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az egyik kutatóintézet dokumentumai alapján a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítvány több olyan szervezetet is finanszíroz, amely segíti a Hamász terrorszervezet működését.
A Media Research Center kutatóintézet birtokába került dokumentumok alapján a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítvány hét olyan szervezetet is támogat, amelyek egyértelműen segítik a Hamász Izrael elleni terrorcselekményeit – írja a Daily Wire.
Az intézet vezetői nyílt levelet írtak, amelyben rámutatottak az alapítvány és a terrorszervezet kapcsolatára.
Soros György számlájáról dollármilliók kerülhettek olyanokhoz, akik nyilvánvalóan a Hamászhoz köthetők.
Nem ez az első alkalom, hogy az üzletember lebukott: 2007-ben még „ajtót nyitott volna" a Hamásznak, mondván, tragikus lenne elszalasztani a lehetőséget csak azért, mert a Bush-kormányzat a terrorizmus elleni háború ideológiájába süppedt.
***
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
Nyitókép: AFP/Fabrice Coffrini
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.